Jump to content

2020-ban már önvezetőek lesznek a Cadillac-ek

2018. 06. 11. 12:23

2020-tól teljes modellkínálatában bevezeti Super Cruiser névre hallgató, az autópályán emberi beavatkozás nélkül közlekedni képes technológiáját a GM prémium márkája.

Három éven belül megkezdi a Super Cruise önvezető technológia bevezetését, és végül minden egyes típusához elérhetővé teszi azt a Cadillac, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján a General Motors elitmárkája. Ezt követően a cégcsoport egyéb márkái is megkapják a technológiát.

A Super Cruise optikai, radaros és lézeres érzékelők, nagyfelbontású térképadatok valamint egy igen pontos GPS helymeghatározó berendezés felhasználásával képes irányítani az autót, jelenleg Észak-Amerika mintegy 210 ezer kilométernyi autópályáján.

A rendszerhez egy érzékeny vezetőfigyelő funkció is tartozik, amely nem engedi, hogy a sofőr mással foglalkozzon menet közben – magyarul nem olvashat, nem szundikálhat és nem is telefonálhat, miközben az autó helyette vezet.

A másik nagy hír, hogy elkezdik kiterjeszteni a CTS szedánon 2017-ben már bevezetett V2X (jármű és infrastruktúra közötti) kommunikációs rendszert. 2023-tól egy nagy darabszámban eladott crossover, majd később minden további Cadillac is megkapja azt a technológiát, amellyel az autósok és környezetük veszélyhelyzetekről, a közlekedési lámpa státuszáról, munkaterületekről és hasonló eseményekről tudják tájékoztatni egymást.

(Forrás: vezess.hu / kép: vezess.hu)