Jump to content

Mostantól vezeték nélkül is töltheted az autódat

2018. 06. 02. 13:33

A világon elsőként kínál vezeték nélküli töltőt a konnektorról tölthető hibrid autójához a BMW.

Rohamosan fejlődnek az okostelefonok, már nem csak a kamerájuk képes meglepően szép felvételeket készíteni, hanem olyan apróságokkal teszik könnyébbé az életünket, mint a vezeték nélküli töltés, mely időnként megszabadít minket az összegubancolódó vagy táskában elkallódó kábelektől. Az autóipar csak most kezdi felfedezni magának ezt a lehetőséget, mely már csak azért is jó ötlet, mert a villanyautósok éppen a vezetéket tartják a tiszta autózás egyik legbosszantóbb pontjának. Érthető, hiszen ki akar a téli latyakból koszos kábeleket halászni, aztán bedobni a szépen kárpitozott csomagtérbe?

A BMW már korábban bejelentette, hogy elkészítik a konnektorról tölthető hibrid modelljeik számára a vezeték nélküli töltőt, mely elsőként az 530e-hez lesz elérhető. A Wireless Charging opciós felszerelés lesz, mely a 2315 eurós GroundPad-ból és az autóra szerelt 890 eurós CarPad-ból áll. A szett ára tehát 1 millió forint.

Az autó és a töltő wifin keresztül kommunikál egymással és az autó parkolókamerája is segít abban, hogy a vezető pontosan a töltő fölé tudjon parkolni az 530e-vel. A töltőt praktikus garázsban elhelyezni, de az egység bírja a kinti használatot is. Az autó 9,2 kWh kapacitású akksiját nagyjából 3,5 óra alatt tuldja teljesen feltölteni.

 
(Forrás: vezess.hu / kép: autobild.de)