Jump to content

Új dízelmotort kapott az Opel Grandland X – 2020-ban jön a hibrid

2018. 04. 30. 11:32

Az Opel Grandland X-hez nem is olyan régen mutatkozott be egy új, izmos dízelmotor, méghozzá a PSA csoport kétliteres, 177 lóerős szerkezetének képében. Korábban az 1,2 literes háromhengeres turbós benzines és egy 1,6 literes 120 lovas gázolajos volt még elérhető, ám most ismét egy új erőforrás ünnepli premierjét a villámosok nagyobbik SUV-jában. A németek ugyanis bemutatták az ugyancsak a franciáktól érkező, 1,5 literes dízelmotort is.

Az újdonság – akárcsak a PSA palettáján – a korábbi 1,6-os dízelt váltja majd fel, és bár hengerűrtartalma egy hajszállal kisebb, teljesítményben természetesen felülmúlja elődjét. Számokban kifejezve mindez 130 lóerőt (+10) és 300 Nm-es csúcsnyomatékot jelent, és bár az erő nőtt valamelyest, a fogyasztás természetesen csökkent – 4,1-4,2 litert ígérnek a gyáriak vegyes használatban.

Alapáron hatfokozatú kézi váltóval érkezik majd az erőforrás, de felárért nyolcsebességes automata is elérhető lesz – a start-stop rendszer mindkét esetben adott. Az új szerkezetben természetesen passzív oxidációs katalizátor, AdBlue-befecskendezés, SCR katalizátor és dízel-részecskeszűrő is található, hiszen manapság már csak az ilyen megoldásokkal lehet megfelelni a legszigorúbb szabályozásoknak.

Az új dízelnél talán még izgalmasabb, hogy 2020-ra megérkezik majd az első konnektorról tölthető hibrid változat is, amely az Opel palettáján az első hasonló megoldás lesz – noha a későbbiekben bizonyára több modellben is előfordul majd az ugyancsak a franciáktól érkező rendszer. Az új erőforrás áráról egyelőre még nincs információ, de minden bizonnyal a korábbi 1,6-os szintjén fog maradni, vagy legfeljebb minimálisan lesz majd drágább.

(Forrás: autopult.hu)