Jump to content

Jövőre jöhet a BMW i1 – utód nélkül maradhat az i3

2018. 04. 30. 11:44

Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy a BMW egyre nagyobb összegeket fordít az elektromotorral szerelt autók fejlesztésére, és többek között talán éppen ezért folyamatosan érkeznek a hírek a bajorok villanyos újdonságai felől. Most például az i1 megalkotásának lehetősége merült fel, amellyel lefelé is bővíteni tudná elektromos szériáját a bajor gyártó.

A Spanyolországból érkező hírek szerint az újdonság jövőre mutatkozhat majd be, és az első teljesen elektromos MINI alapjaira épül majd – azaz az UKL platform átalakított verziójára. A hajtáslánc is megegyezhet a két modellben, ami azt jelentheti, hogy egy, az első kerekeket hajtó elektromotor kerülhet az i1-be, ami a hamarosan érkező vadonatúj, immár elsőkerekes 1-es sorozatnál valamivel kisebb lehet – ugyanakkor a MINI-n, ha nem is sokkal, de szerintünk biztosan túlnő majd, ha egyáltalán elkészül.

Noha ez nem bizonyíték arra, hogy valóban 2019-ben láthatjuk majd az i1-et, de ne feledjük el, hogy a bajorok nemrég 2017 végén levédették az i1 nevet, akárcsak az iX1-től egészen iX9-ig tartó jelöléseket – apropó, az állítólag iX3 néven érkező elektromos X3 előfutára még ebben a hónapban bemutatkozhat a Pekingi Autószalonon. A BMW azt is elismerte, hogy az i3 és az i8 jövője egyelőre kétséges, ami nem meglepő, hiszen a két különleges modell a bemutató idején igazi jövőautónak számított, és éppen ezzel hódították meg a vásárlókat, azonban a következő generáció megérkezésekor már közel sem fognak olyan különlegesnek számítani, így – főleg az i3 esetében – akár hátrányukra is válhatna az egyedi felépítés.

Arról már nem is beszélve, hogy az i3 név később jól jöhet egy teljesen más kategóriájú modellnél, habár az i4 is középkategóriás méretekkel érkezik majd meg. Mindenesetre mi nem csodálkoznánk, ha a jövőre nézve a BMW megpróbálná jobban összehozni a normál modelljeinek és az i sorozatának számozását, ami azt jelentheti, hogy az i1 bár kisebb lesz, mint az i3, mégis valamilyen szinten pótolhatja majd azt, amennyiben nem lesz közvetlen utód. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy hogyan alakul majd az i széria palettája a jövőben.

(Forrás: autopult.hu)