Noha már önmagában is nagyon marcona a legkisebb M-es, a Competition csomag még egy lapáttal rádob az agresszív megjelenésre: a fekete kiegészítők, a szögletesebbnek tűnő, ugyancsak fekete hűtőrács, a még morcosabb első lökhárító, az M4-től érkező külső tükörház és az új keréktárcsák bizony tovább fokozzák az izgalmakat, és akkor az új, piros színről még nem is beszéltünk. Az utastérben valamivel kevesebb a változás, de a kormányon található M1/M2 gombok – amikre természetesen saját beállításókat programozhatunk –, a piros start gomb és a világító M2 felirattal ellátott sportülések azért ott is árulkodók. Az igazi érdekesség ugyanakkor a lemezek alatt található: ugyan az M2-ben eddig is egy háromliteres, soros hathengeres benzinest találtunk, az nem ugyanaz volt, mint amit az M4-be is építenek a gyáriak.
A jól értesült források azt is tudni vélik, hogy a masszív teljesítmény-növekedés ellenére csupán egy tizeddel lesz majd gyorsabb a 0-100-as sprint a duplakuplungos automata váltóval szerelt változat esetében – ez 4,3 helyett 4,2 szekundumos értéket jelent. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Competition csomag is elérhető lesz-e manuális váltóval, mint a sima M2, így ebben csak reménykedni tudunk. A hírek szerint a hivatalos leleplezés április 25-én várható, de nem lepődnénk meg, ha a bajorok a kiszivárgott képek és információk után előbbre hoznák a bemutatót – természetesen érkezünk majd a részletekkel.