Jump to content

A 2018-as Világ Év Autója díjat is a Volvo nyerte el

2018. 03. 28. 21:35

Még 2018 első negyedén sem vagyunk túl, a Volvo máris elmondhatja, hogy kiválóan alakul az idei esztendő. A V60 bemutatásával egy fontos modell megújulását ünnepelhették, az XC40 pedig elnyerte az Európai Év Autója díjat. Itt azonban még nincs vége a svédek első negyedéves sikertörténetének, ugyanis az egyébként igencsak rangos, de csak európai országokból érkező zsűri által odaítélt, és csak az öreg kontinensen elérhető autókkal szemben aratott győzelem mellett most a Világ Év Autója címét is sikerült elhódítani a Volvónak, ám ezúttal nem az XC40-gyel, hanem az XC60-nal.

Mondanunk sem kell, nem mindennapi teljesítmény ez a svéd márkától, hiszen pontosan tudjuk, hogy micsoda verseny folyik jelenleg a crossoverek és az SUV-k mezőnyében, így hatalmas fegyvertény, hogy a Volvo két különböző emelt hasmagasságú modellje is képes volt elhódítani ilyen komoly díjakat – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az XC60 korábban már egy észak-amerikai versenyt is megnyert a szabadidőautók mezőnyében.

(Forrás: autopult.hu)