Jump to content

Itthon is bemutatkozott az új Volvo V60

2018. 03. 23. 23:10

A Volvo a vadonatúj V60-at, vagyis a márka prémium középkategóriás kombiját alig egy hónapja jelentette be, az autót pedig ma délelőtt máris megcsodálhattuk hazai porondon, ugyanis két V60 ellátogatott a budapesti Volvo Galéria márkakereskedésbe. A svédek büszkesége a Genfi szalon egyik legnagyobb sztárja volt, mégpedig megérdemelten: régen láttunk már ennyire kívánatos családi autót.

A formajegyek ismerősek, hiszen már az aktuális irányzat első fecskéjénél, vagyis az XC90 csúcs SUV-nál láthattuk a dizájnmegoldások legjavát, majd a svédek az S90/V90 párossal, az XC60-nal, az XC40-nel, végül, de nem utolsó sorban pedig a V60-nal folytatják a sort.

A modellváltásnak különben már nagyon itt volt az ideje, hiszen a leköszönő S60/V60 testvérpáros nagyon idősnek számít a fiatal prémium középkategóriában. Engedjenek meg nekem annyi szubjektivitást, hogy kimondjam: a V60 véleményem szerint lenyűgözően jól néz ki. Már a képek alapján is azonnal rákívántunk a divatos puttonyosra, élőben viszont még hatásosabb az összkép. Az előzetes bemutatón két autót csodálhattunk meg: egy ezüstszürke D4-et, valamint egy rendkívül elegáns barna T6 AWD-t – mindkettő négyhengeres, előbbit egy 2-literes, kétturbós, 190 lóerőt és 400 Nm-t produkáló dízelmotor hajtja, a T6-ban pedig a 2-literes, kompresszoros-turbós benzines szintén 400 Nm-t teljesít, ám 310 lóerő repíti.

A kínálat kezdetben szűkös, a két említett motort egy 150 lóerős, egyturbós, szintén 2-literes D3 egészíti ki. A bivalyerős benzines csak a 8-fokozatú Aisin automataváltóval rendelhető, míg a dízelekhez szériában hatsebességes manuális egység jár, opcionális automatával. Kicsit később érkezik két konnektoros hibrid, a T6 TWIN AWD és a T8 TWIN AWD: előbbiben egy 253, míg utóbbiban egy 303 lóerős benzinmotor dolgozik össze egy 87 lóerős villanymotorral. A két konnektoros hibriddel párhuzamosan érkezik a T5 250 lóerővel, valamint összkerékhajtás is kérhető lesz a D3, valamint a D4 dízelekhez. Aztán bő egy év múlva a T5-höz is csatlakozik az AWD hajtás, továbbá fronthajtással érkezik végre a belépő T4 benzines 190 lóerővel, mind kézi, mind pedig automataváltóval. Egyelőre nem hivatalos, de állítólag a V60 nem fogja megkapni az XC40-ben frissen debütált 1,5 literes, 156 lóerős (265 Nm) 3-hengeres belépő turbós benzinmotort, így a nagyobb Volvókhoz hasonlóan a V60, majd később az új S60 szedán is csak 2-literes motorokkal lesz megvásárolható.A Volvo különösen büszke az új V60 helykínálatára: a gyáriak szerint az újdonság a prémium középkategória legtágasabb képviselője, amit az üléspróba alapján meg tudunk erősíteni, hiszen tényleg nem tudunk olyan konkurenst, amelyben négy 190 cm magas felnőtt kényelmesen elfér. Nem csak a lábtér, de a fejtér is rendben van, mégpedig elöl-hátul. Sajnos a hátsó üléspad kialakítása továbbra is hangsúlyosan kétszemélyes, így az öttagú családoknak vélhetően nem a V60 lesz a kedvencük, két gyerkőcig viszont kiváló választás. Különben a 4,76 méter hosszú V60 12 centivel hosszabb elődjénél (belül ez nagyon érződik is) és csupán 5 centivel rövidebb az előző V70-nél, továbbá 18-cal a V90-nél. A csomagtartó szintén a szegmens legnagyobbja, alapból 529 litert ígér a gyártó (kifutó V60: 430 liter), ráadásul tele van praktikus megoldásokkal a puttony.

(Forrás: autopult.hu)