Jump to content

14,5 millióért rendelhető a BWM X4

2018. 03. 21. 22:50

BMW X4 a Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek, és bár elöl és belül nem meglepő módon az X3 megoldásai köszönnek vissza rajta, a hátsó traktus azért bőven tudott újat mutatni, és akkor a teljes friss, dízel M Performance hajtásláncról még nem is beszéltünk. A bajorok közepes terepkupéja pedig máris feltűnt a gyártó magyar honlapjának konfigurátorában, mi pedig nem voltunk restek közelebbről is megvizsgálni, hogy pontosan mennyiért is lehet a miénk az újdonság.

Az X4 kezdetben ötféle hajtáslánccal lesz elérhető: benzines fronton a kétliteres, négyhengeres egység 184 (xDrive20i) és 252 lóerős (xDrive30i) változata, míg a dízelek terén az ugyancsak kétliteres és négyhengeres gázolajos 190 (xDrive20d) és 231 lovas (xDrive25d) kivitele, illetve az új, háromliteres, soros hathengeres egységet dolgoztató, 326 lovas M40d lesz elérhető. Az összes változathoz alapáron jár a nyolcfokozatú automata váltó és az összkerékhajtás is.

Nem meglepő módon az XDrive20i kivitel jelenti a beszállót, amiért 14,49 milliót kell otthagynunk a kereskedésekben – ez egyébként közel egymillióval több, mint amennyit az X3 xDrive 20i-ért kell fizetnünk, és ez a különbség egyébként a többi közös hajtásláncnál is hasonlóan alakul. Ha az erősebbik benzinest szeretnénk hazavinni, rögtön 2,5 milliós felár hűtheti le a kedélyeket, ami még annak fényében sem kevés, hogy valamivel magasabb alapfelszereltséget kapunk – jár például automata klíma, automatikusan elsötétedő belső tükör és tárolócsomag is.

A dízelek árai a következőképpen alakulnak: a gyengébbik négyhengeresért 15,39, az erősebbikért pedig 16,59 milliót kell otthagynunk, ám ezekhez sem járnak az előbb említett extrák, amikért egyébként az Advantage csomagban 383 ezret kell fizetnünk. Az M40d természetesen jóval magasabb alapfelszereltségével és hathengeres motorjával nem meglepő módon árban is kiugrik: 21,09 millióba kerül – persze ezt is bőven feljebb lehet még tornázni.

A korábban már említett Advantage alapcsomagon felül egyébként az xLine, az M Sport és az M Sport X csomagok közül lehet még választani – előbbi 1,24, utóbbiak pedig 1,97 millióba kerülnek, de a 30i esetében ezekből lejön az Advantage 383 ezres felára. Ezekhez a csomagokhoz már járnak divatos keréktárcsák, mutatósabb lökhárítók és külső elemek, illetve néhány egyéb extra is. A sornak azonban közel sincs vége, hiszen további 850 ezerért például finom Merino bőrkárpitot, 304 ezerért látványos metálfény, vagy 54 ezerért finom fabetét is kérhető.

803 ezerért van adaptív LED-es fényszórókat, biztonsági asszisztenseket és head-up kijelzőt is magába foglaló innovációs csomag, 699 ezerért pedig jobban szigetelő üvegeket és kulcsnélküli rendszert is biztosító Business Class csomag is. Természetesen külön-külön is válogathatunk az opciók közül: az adaptív futómű 202 ezer, a kormányfűtés 64 ezer, a 360 fokos kamerarendszer 337 ezer, az első és hátsó ülésfűtés 250 ezer, a fejlett navigációs és multimédiás rendszer pedig 760 ezer forintba kerül – a teljesség igénye nélkül. Mondanunk sem kell, még az sem okoz gondot, hogy az alapból legolcsóbb xDrive20i variánst 25 millióig is feltornásszuk, és akkor erre még jöhetnek a drágább motorok felárai – az M40d-t közel 30 millióig is feltornázhatjuk.

(Forrás: autopult.hu)