Jump to content

Új sportautókkal készül az Aston Martin

2018. 03. 17. 19:36

A Valkyrie kiszállításait még meg sem kezdte az Aston Martin, de nem titkoltan már a következő projekten dolgoznak az angolok. A gyáriak nem csupán egy, de rögtön két középmotoros sportautóval is készülnek, és míg az egyik a Ferrari 488 GTB és a McLaren 720S ellen mehet csatába, addig a másik rögtön a LaFerrari és a P1 utódjait célozná meg.

Erről egyébként maga Andy Palmer, az Aston Martin vezérigazgatója ejtett szót nemrég: „Így igaz, nem csak egy középmotoros projektünk van – ha ide vesszük a Valkyrie-t is, akkor összesen három. Ez az új fejlesztés rengeteget profitál a Valkyrie-vel szerzett tapasztalatainkból, mind formai, mind pedig műszaki értelemben” – mondta el az újdonságokról a vezető. Az erősebbik modell egyébként szinte biztosan megközelíti majd a Valkyrie képességeit, de minden bizonnyal valamivel nagyobb példányszámban, és talán a hétköznapokban is praktikusabb megoldásokkal érkezhet majd.

A gyengébbik testvér – ahogyan már említettem – a 700-800 lóerős teljesítményszintre lehet majd belőve, és ugyancsak sokat profitálhat a Valkyrie műszaki megoldásaiból. Több részlet egyelőre nem áll rendelkezésre, de fontos megemlíteni, hogy az újdonságok – vagy legalábbis az izmosabb modell – ugyancsak a Red Bull F1-es csapatának hathatós közreműködésével készül majd el, és a közös munka továbbra is folytatódik majd.

„Néhány nagyon mély gyökeret fektettünk le a Red Bull-lal közösen. Talán az szemlélteti legjobban ezt, hogy az irodánk közvetlenül Adriané mellett van” – Palmer természetesen arról az Adrian Neweyról beszélt, aki a jelenleg a Red Bull F1 szolgálatában áll, és a Forma-1 egyik legsikeresebb mérnöke. Az Aston Martin autói tehát továbbra is F1-es pedigrével érkezhetnek majd, és nagyon kíváncsian várjuk már, hogy milyenek lesznek az angolok új középmotoros sportautói.

(Forrás: autopult.hu)