Jump to content

A BMW i4 néven küdi szériába az i Vision Dynamics koncepciót

2018. 03. 13. 21:55

A BMW a Genfi Autószalonon bejelentette, hogy az i divízió soron következő, tisztán elektromos meghajtású modellje a 2017-es Frankfurti Autószalonon bemutatott BMW i Vision Dynamics tanulmányautó sorozatgyártásban készült változataként lát majd napvilágot Münchenben. Sőt, a bajorok már azt is elárulták, hogy i4 néven érkezik majd az újdonság – emellett pedig arról is szót ejtettek, hogy folyamatosan egyre „zöldebbé” válik a márka.

A Genfi Autószalon nyitónapján a BMW Group bejelentette, hogy 2017-ben kilométerenként abszolút 2 grammal, összességében kilométerenkénti 122 grammra csökkentette széleskörű modellpalettája átlagos károsanyag-kibocsátási értékét. A Münchenben székelő gyártó 1995 óta évről évre csökkenti teljes portfóliója átlagos emissziós értékét, amely az európai újautó-eladások tükrében, az elmúlt több mint 22 esztendőben összességében több mint 42 százalékkal javult.

„Eme látványos fejlődés kiválóan alátámasztja az elektromos mobilitás térnyerésére építő vállalati stratégiánk globális sikerét. Egyre több hálózatról tölthető modellt mutatunk be, miközben a hagyományos, belsőégésű motorral szerelt gépkocsik hatékonyságán is gőzerővel dolgozunk” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

2017-ben a BMW Group több mint 100 000 darab tisztán elektromos meghajtású és konnektoros hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsit értékesített világszerte. Tavaly a vállalatcsoport hálózatról tölthető modellpalettája iránt Európában több megrendelés érkezett, mint bármely másik autógyártó esetében, amellyel a BMW Group a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik teljes piacának 21 százalékát uralja. Az ilyen modellek között a BMW Group több mint háromszor akkora piaci részesedést tudhat magáénak, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyében.

(Forrás: autopult.hu)