A BMW tervezőiben nem csalódtunk: azt már eddig is tudtuk, hogy a 8-as sorozat egyszerre lesz elegáns, sportos és letisztult, ám a Gran Coupé tanulmány talán minden várakozásunkat felülmúlja formák tekintetében – persze ez szubjektív terep, így ez csupán a mi véleményünk. A bajoroknak sikerült úgy megnyújtaniuk és két ajtóval kiegészíteniük a látványos kupét, hogy az mit se veszítsen harmonikus megjelenéséből – sőt, talán még látványosabb lett. Ezzel persze már a 6-os Gran Coupé esetében sem volt gond, így nem is vártunk mást a gyáriak formatervezőitől.
Szemből és hátulról egyébként szinte változatlan maradt az újdonság a 8-as Coupéhoz képest, amelynek sorozatgyártású verziója még idén bemutatkozik majd. Az új koncepció nem csak a Gran Coupé változatot vetíti nekünk előre, hiszen rögtön M8-ként mutatkozott be, így arról is árulkodik, hogy a későbbi sorozatgyártású M8 esetében milyen elemeket várhatunk. Aki ismeri a BMW M modelljeit, ezen sem fog meglepődni: elöl méretes, hármas felosztású légbeömlők, hátul pedig a szokásos négy kipufogóvég vár minket, mindezt pedig az első kerékjárati ívek mögötti elem dobja fel a szokásos felirattal, ami ezúttal M8.
Koncepciós elemek persze így is jutottak bőven. A zöld fényezés és az arany, illetve sárga kiegészítők például kétségtelenül látványosak, de bizonyára sokaknál túllépnek egy határt, nem úgy a kilincs nélküli ajtók, amik nagyon letisztultak, de bizonyára el kell majd búcsúznunk tőlük. Ezeket leszámítva már egészen közel állhat a sorozatgyártáshoz az autó, de azért valamennyit biztosan szelídül még – például nagyobb tükrök kerülhetnek rá, a hátsó szárny is kisebb lehet, és a fényszórók környékén is visszafogottabb lehet majd a dizájn. A tető egyébként karbonból van, és ez a sorozatgyártásban is visszatérhet majd.