Jump to content

Gyári rajzokon már látható az új Hyundai Santa Fe

2018. 01. 30. 15:09

A Hyundai fontos újdonsággal készül a márciusi Genfi Autószalonra: a koreaiak európai csúcsmodelljükről, a méretes Santa Fe SUV vadonatúj generációjáról készülnek lerántani a leplet. Szükség is volt a vérfrissítésre, a jelenleg futó, két hosszúsággal (a ‘sima’ 4,7, a Grand kivitel pedig 4,9 méter hosszú) is elérhető Santa Fe ugyanis már 2013-tól húzza az igát, így nem számít frissnek a szegmensben.

Az új Santa Fe részleteiről továbbra is hallgatnak a gyáriak, a hagyományosan túlzó rajzokkal, valamint a korábbi oldalnézeti képpel kombinálva azért már egészen sokat tudhatunk. Az előzetes kép alapján beazonosítható a Santa Fe klasszikus, praktikus vonalvezetése, ám látszik, hogy a jelenlegi szériánál jóval dinamikusabb megjelenést kap az újdonság, vélhetően a formaterv igazodni fog a márka jelenlegi, friss crossover-irányvonalához, ami az aktuális Tucson-nal indult el, és amit a Kona vitt tovább. Utóbbiról köszön vissza a vékony felső lámpatest, miközben a hűtőrács az i30-at is felidézi.

Arról nincs hivatalos információ, hogy ezúttal is két hosszal lesz-e elérhető az autó, ám véleményünk szerint sok szempontból okosabb döntés lenne egy verzióval lefedni a palettát, amit a jelenlegi modellek közé ‘lőhetnének be’ a gyáriak. Így tesz például az azonos alapokon nyugvó Kia Sorento is, amely 4,8 méteres hosszúságon kínál hétszemélyes utasteret.

Annyi bizonyos, hogy a szériában ötüléses Santa Fé is megkapja opcionálisan a hétüléses utastérkialakítást, és azt is biztosra vehetjük, hogy minden manapság ismert, illetve elvárható extra megjelenik a kínálatban. A technikáról nincs információnk, mint ahogy a motorpalettáról sem, ám számításaink szerint a Hyundai a jelenlegi modelleknél is alkalmazott 2,2 literes, 200 lóerős (440 Nm) négyhengeres dízelt fogja alkalmazni az új modellben is – az összkerékhajtás lehetősége ebben a kategóriában természetes –, bár reméljük, hogy a jelenlegi hatfokozatú automataváltó helyett megjelenik a típusban a konszernen belüli fejlesztésű illetve gyártású, jóval modernebb nyolcfokozatú automata, ami a Kia Stingerben mutatkozott be. Amint újabb részletek derülnek ki az új Santa Fe SUV-ról, ígérjük, hogy rögvest jelentkezünk.

 

(Forrás: autopult.hu)