2018 az Aston Martin éve lesz, amikor is bemutatkozik a Mercedes-Benz technikát hasznosító új Vanquish, valamint az új Vantage is. Ám addig sem lehet panaszkodni a kínálatra: az „Ultimate” kiadással meglehetősen vonzó Vanquisht alkottak a gyáriak, amely a luxust ügyesen ötvözi a teljesítménnyel – elég csak az 5,9 literes szívó V12-esre gondolni, amely 595 lóerőt présel ki magából.
A különleges színekben elérhető modell belső tere sem hétköznapi, igaz, a meglehetősen furcsán, erős kontrasztvarrással megalkotott bőrkárpitozás valószínűleg megosztja majd az ízléseket. Ha a fekete-barna kombináció nem tetszik, akkor választhatunk szürke-sárga-kék, valamint inverz (barna-fekete) kombinációt is. Ha ez sem jön be, akkor a hagyományos kínálat bármilyen megoldását kivitelezi nekünk az Aston a kupé és kabrió változatban is elérhető különleges modellhez.
Ennek persze megvan az ára: a kupét honosítva nagyjából 92 millió forintos induló ártól vihetjük haza, miközben a nyitható tetős Volante éppen eléri a 100 milliós szintet.
A 2012-től jelen lévő aktuális Vanquish jövőre már búcsúzik is. Az új, harmadik generáció formailag kevésbé lesz újító, technikai oldalon viszont komoly változásokat hoz majd a sport GT-be.