Zetsche nem beszélt arról a friss kínai elképzelésről, miszerint megtiltják a robbanómotoros autók gyártását és értékesítését, de úgy vélte, hogy eljött az idő, amikor már bízni kell a részben vagy teljes egészében elektromos meghajtású járművekben, mivel az akkumulátorok energiasűrűsége egyre nagyobb, miközben csökkennek a költségek.
A Daimler konszern már márciusban bejelentette, hogy több mint tíz új elektromos meghajtású jármű sorozatgyártását kezdi meg 2022-ig, a Smarttól kezdve a városi terepjáróig. Frank Lindenberg, a Mercedes-Benz pénzügyi igazgatója arra figyelmeztetett, hogy az elektromos autók értékesítéséből származó profit lényegesen alacsonyabb a hagyományos motorral felszerelt járművekhez képest. Az alacsony jövedelmezőség ellensúlyozására a Daimler azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ig 4 milliárd eurót mentsen meg a költségek csökkentésével, köztük az állandó költségek és a tőkeberuházások lefaragásával.
A Daimler nyereségrése jelenleg 10 százalék, de az átmeneti időszakban 8 és 10 százalék közé csökkenhet. Az augusztusban megjelent beszámolók szerint a Kínával kialakult politikai feszültség miatt jelentősen visszaestek az év első felében a dél-koreai autógyárak az autóipar jövedelmezőségi rangsorában, az élen a BMW és Daimler végzett.
A Mercedes arra számít, hogy 2025-re globális eladásainak 25 százalékát teszik majd ki az elektromos autók. Ekkorra az elektromos és a robbanómotoros autók ára valószínűleg egy szintre kerül, ami felgyorsíthatja az áttérést az elektromos járművekre. A költséges akkumulátorok miatt az elektromos autók jelenleg drágábbak hagyományos társaiknál.