Az újdonság kizárólag szénszál erősítésű műanyagból készül, és több előnye is van: amellett, hogy könnyebb, a hosszanti és oldalirányú erőhatásokat is kiválóan nyeli el, ráadásul az alacsonyabb gördülő tömeg okán spontánabban reagál a gyorsításra és a fékezésre is – ez pedig fokozott vezetési élményt jelent.
A gyártási folyamat természetesen rendkívül összetett és több mint 200 alkatrész vágását és összeillesztését is magában foglalja. A Porsche ehhez a világ legnagyobb szénszál-fonó gépét alkalmazza, amely nagyjából 9 méteres átmérővel rendelkezik. A hosszú folyamat után az keréktárcsát gyantával impregnálják, és nagy nyomás és hőmérséklet alatt kezelik, hogy elérje a megfelelő szilárdságot. Ezután hosszasan hűtik, hogy végül lakkal kezeljék. Alább egyébként egy videót is láthatnak az újdonságról.
A német gyártó állítása szerint ez az első olyan karbonból készülő keréktárcsa, melyet nagyobb sorozatban is elkészítenek. A rendkívül összetett gyártási folyamat során egyébként nem kevesebb mint 18 kilométernyi szénszálat használnak fel, ami 8 négyzetméternyi felüleletet foglal el – mindössze egy keréktárcsához. A felnik egyébként 20 colosak, áruk pedig 4,85 millió forint, ami a különlegességét és előnyeit figyelembe véve talán nem is számít olyan soknak
A 911 Turbo S Exclusive Series egyébként nem csak a karbon keréktárcsák miatt egyedi, hiszen – a limitált példányszám és az egyébként is elképesztő teljesítmény mellett – az aranyszínű fényezése is kifejezetten különleges. A korlátozott példányszámban készülő 911 egyébként igazi álomautó, és ennek megfelelően sajnos kicsi rá az esély, hogy szembejön majd velünk az utcán.