A fantasztikus filmekbe illő jármű igazán impozáns lett: noha az arányokat nem egyszerű megállapítani a digitális képek alapján, a Viva körülbelül 7 méter hosszú, 2,5 méter széles és 2 méter magas, amivel bizony igencsak komoly kiállása van. Mindemellett a modern, már-már művészi formák is érdekessé teszik a különleges járművet, aminek utastere természetesen királyi kényelmet kínál, méghozzá négy személy számára – ők pedig egymással szemben foglalhatnak helyet.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb a Viva működése. A jármű elöl két „normális”, hátul pedig egy gömb alakú kerékkel büszkélkedhet, és természetesen teljesen autonóm – még akkor is, amikor lovak húzzák. A Vivában egy akkumulátor is helyet kapott, mely útközben folyamatosan töltődik, de amennyiben a két állat elfáradna, úgy egy elektromotort meghajtva tudja támogatni őket a hajtásban – sőt, akár lovak nélkül, önállóan is tudja hajtani magát. A működést az egyik kép is illusztrálja.
Azt persze hiába várjuk, hogy valaha is visszatérjenek a divatba a lovaskocsik, noha a leggazdagabb osztály körében akár sikert is arathatna egy ilyen jellegű jármű, hiszen rendkívül elegáns és impozáns, ráadásul a lovak jelenléte is nemesíti a kiállását – egyedül persze a sebességgel akadhatnak komoly gondok. Mindezek ellenére azért nagyon látványos a Camal koncepciója, amit szívesen megnéznék élőben is.