Tájékoztatása szerint a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó PH, amely a személyautóknál 28 százalékos, a haszonjárműveknél pedig 10 százalékos részesedéssel rendelkezik a magyar piacon, az idén 31 ezer új autót értékesít a tavalyi 28 ezer darab után. Az ügyvezető arra számít, hogy a bővülés folytatódik, jövőre az eladott darabszám elérheti a 35 ezret. A legerősebben a Volkswagenek eladása nőtt, de bővült a Skodáké és az Audiké is.
Eladott autóik egy része külföldi tulajdonoshoz kerül. Főleg német vevők vásárolnak szívesen magyarországi márkakereskedőktől, mivel a magyar importőr általában a németországinál alacsonyabb árakat tud kialkudni a gyártól. Így például a Magyarországon eladott új Volkswageneknek a 30-35 százaléka, a SEAT-oknak akár 60 százaléka végül külföldön kerül forgalomba.
Erősödik a magánvásárlói réteg, a Porsche Hungariánál az idén már az eladott járművek 35-36 százaléka magánszemélyekhez került, miközben a válság utáni években jellemzően 30-70 százalék volt a magán- és a céges vevők aránya. Ez az alacsonyabb árfekvésű autók eladását lendítette meg.
Magyarországon az év eleje óta 10 ezer, a Volkswagen kifogásolt dízelmotorjaival szerelt jármű számára nyitották meg a szoftverfrissítési akciót, és 5 ezer járműnél végezték már el a szervizek a szükséges módosításokat. Eppel János szerint a jövő év végéig lezárulhat a szervizakció.