A közlemény idézi Andrew Prest-t, a Wallis Automotive Europe ügyvezetőjét, aki szerint a Jaguar Land Rover eladásai világszerte az idén már több mint 30 százalékkal nőttek, és a modellpaletta bővítése az évtized végéig a gyártási volumen megduplázódását eredményezheti 2015-höz képest.
A magyar társaság az elmúlt 25 év során a Saab, Isuzu és Ssangyong márkát képviselte, és 14 közép-kelet európai országban szerzett tapasztalatot autópiaci szereplőként. A cég a Wallis csoport tagja, amely önálló kiskereskedelmi hálózatot működtet nyolc márka forgalmazásával.
A 2008 óta az indiai Tata Group tulajdonában lévő Jaguar Land Rover 2018-ban indítja el 1,1 milliárd angol font beruházással épülő gyárát Nyitrán, ahol a tervek szerint már az első évben 150 ezer gépkocsi készül. Az autógyártó 2014-ben 460 ezer kocsit állított elő, 2015-re célozta meg az 500 ezret.