A 80-as és 90-es évek optimista filmes szemlélete számos olyan technológiai kütyüt megálmodott előre, melyeket manapság használunk, vagy használni fogunk. A földtől leginkább elrugaszkodó koncepciók annak idején a repülő autók, a mesterséges intelligencia, illetve a virtuális valóság volt, viszont mára valamelyest változott a helyzet.
Ahogy arról korábban több ízben is beszámoltunk, az első repülő autó a már tesztelés alatt álló Aeromobil lehet, melynek debütálását eleinte 2017-re jósolták, de mostanra úgy tűnik, hogy valamivel tovább kell erre várnunk. A mesterséges intelligencia megvalósítása továbbra is csak elméleti síkon működik, a gyakorlatban megjósolhatatlan a létrejötte. Míg a virtuális valóság az előző kettőhöz képest már más tészta, egy létező fogalomról van szó, és egy friss bejelentés alapján a Volvo és a Microsoft közösen dolgozik ezen. Az alábbi videóból kiderül, hogy mire számíthatunk tőlük a közeljövőben:
(Fotó: YouTube)