Jump to content

Debütálás előtti képsorok a Suzuki Balenoról

2015. 08. 08. 12:56

Valamivel több mint egy hónap múlva lesz világpremierje a Suzuki új sorozatgyártású modelljének, a Balenonak. A Frankfurti Autószalon során minden egyes részletre fény fog derülni, most egyelőre be kell érnünk néhány információ-morzsával, illetve egy előzetes videóval, ahol a külső legalább minden szögből látszódik.

A Suzuki korábban már szemléltette az IK-2 elnevezésű koncepcióját a 2015-ös Genfi Autószalonon, amely az új generációs járgányaik egyik alapja lesz. Így van ez a Belenoval is, ami egyébként sokkal masszívabb, mint az elődjei, viszont ez nem ment rá az össztömeg rovására.

A japán márka ezen sorozatgyártású modelljénél használja hivatalosan először újfejlesztésű motorját, amely annak ellenére, hogy mindössze 1,0 literes, lesz belőle turbófeltöltéses, közvetlen befecskendezéses, illetve a tervek szerint hibrid változat is.

A Suzuki a további részleteket egyelőre lepel alatt tartja, a nagy „lepellerántás” a szeptember 15-én nyíló Frankfurti Autószalonra marad.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Suzuki)