Jump to content

A Tesla Model S elektronikáját is meghekkelték

2015. 08. 07. 12:49

Nagyon úgy tűnik, hogy egy autó elektronikájának a feltörése szinte gyerekjáték. Remélhetőleg az összes gyártó észbe kap, még mielőtt valaki visszaélne ezzel a helyzettel, hiszen például egy autópályán hatalmas tömeg karambolt lehetne egy ilyen akcióval okozni.

Ez az egész autó-hekkeléses történet azzal kezdődött, hogy kiberbiztonsági szakértők az interneten kommunikáló járművek biztonsági kockázatainak demonstrálása céljából több kilométer távolságból átvették az irányítást egy mozgásban lévő Jeep Cherokee vezérlő elektronikája felett, annak vezeték nélküli adatátviteli kapcsolatain keresztül. A probléma persze nem korlátozódik a demonstrációra kiszemelt Chrysler autógyár modelljeire, hiszen minden autógyár minden új modellje ki van téve az irányítási rendszer feltörése veszélyének.

A Tesla ennek kapcsán nem szeretné sokáig húzni az időt, és szakemberek segítségével meghekkelték az egyik Model S járgányukat. Az akció lényege természetesen az volt, hogy felderítsék hol a leggyengébb a vezérlő elektronika tűzfala.

Marc Rogers, az egyik biztonsági kutató azt mondta a Financial Times-nak, hogy mindössze hat biztonsági rést véltek felfedezni, de megnyugtatták a Model S tulajdonosokat, hogy nem kell félniük egy esetleges hekkelő támadásától. Hozzátette: A problémák orvoslásán keményen dolgoznak, és rövidesen minden érintett járműben "betömik" azt a hat rést.

A Tesla egyébként korábban is alkalmazott már etikus hekkereket munkájuk során. 2014-ben a vállalat 10 ezer dollárt ajánlott fel minden olyan csoportnak, akik képesek hozzáférni a Model S elektronikájához.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Autoblog.com)