Jump to content

Ezek lesznek a Volkswagen 2016-os frissítései

2015. 08. 06. 12:42

A Volkswagen korábban már kifejtette, hogy miket kellene megvalósítaniuk az amerikai piacon való eredményesebb érvényesülésükhöz, és a 2016-os modellfrissítéseknél ezeket be is vezetik. Az európai térségben pedig, reményeik szerint továbbra is az egyik legkeresettebb márka lesznek.

A konszern legújabb bejelentése, hogy az autókba integrált informatikai rendszerek biztonsági funkciói bővülni fognak, és természetesen a vezeték nélküli csatlakozási lehetőségek száma is gyarapodik. Utóbbi manapság eléggé elvárt kényelmi szolgáltatás a vásárlók részéről, míg az előbbi inkább megfontolt óvintézkedés. Ezt persze valamelyest fokozza az a közelmúltban történt esemény, amikor a Twitter fejlesztője, aki korábban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnél, az NSA-nál dolgozott, valamint az IOActive kiberbiztonsági vállalat igazgatója fogta magát, és meghekkelte egy Jeep Cherokee központi computerét, ezáltal át tudták venni a jármű felett az uralmat úgy, hogy még a kocsiban sem kellett hozzá ülni.

A kényelmi szolgáltatások egyik legújabb áttörői az Apple CarPlay, és az Android Auto, melyeket mostantól minden újonnan gyártott modellben integrálva találhatunk meg. Aki esetleg még nem hallott ezekről a rendszerekről, azoknak röviden: az autóban található kezelőfelületet vezeték nélküli kapcsolattal össze tudjuk párosítani okostelefonunkkal, feltéve, hogy a megfelelő verziószámú iOS vagy Android található meg rajta.

A magasabb biztonság persze nem merül ki abban, hogy egy erősebb tűzfalat próbálnak kreálni. A leendő Volkswagenek képesek lesznek arra, hogy figyelmeztessék a sofőrt, ha esetleg ütközés van kilátásban, és a rendszer ilyenkor a kormányzásban és a fékezésben is rásegít. Egy biztos: az év közepén járunk csupán, szóval még mindig előrukkolhat a Vw valami újdonsággal, amivel fel tudná dobni a 2016-os modelljei kínálatát.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Autoblog.com)