Jump to content

330 km/órával képes repeszteni az új Batmobil!

2015. 06. 13. 14:23

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Zack Snyder féle Batmobil teljesen új külső és belső garnitúrát kapott, de eddig nem tudtunk semmi konkrétat a specifikációit illetően. Nos, végre valahára megtört a jég és kiszivárgott néhány információ, melyekből most picit szemezgetünk.

Vészesen közeleg a Batman vs Superman mozifilm premierje és az egyik legnagyobb szenzáció egyértelműen az új harckocsi-szerű Batmobil. A Christopher Nolan féle járgány is már inkább hajazott egy katonai járműre, de ez a mostani még brutálisabb lett.

A vagány funkciókat nem sajnálták belőle a mérnökök, hiszen a lopakodó üzemmóddal ellátott járgány páncélozott burkolata egy 50-es kaliberű visszahúzható géppuskát rejteget. Persze nem csak páncél védi a gépszörnyeteget, hanem egy úgynevezett anti-ballisztikus aktív védelmi rendszer is.

Az utcán nehezen tudnánk parkolni vele, elvégre 6,1 méter hosszú és 3,66 méter széles, ami 3175 kg-ot nyom a mérlegen. Ezt a tömeget egy 410 lóerős V8-as Chevrolet motor mozgatja meg, amely 330 km/órás végsebességet képes produkálni.

Az első hivatalos fotó ITT tekinthető meg a Batmobilról, illetve videó formájában is körülpásztázhatjuk a járgányt, ha IDE KATTINTUNK!

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Autoweek)