Jump to content

Betiltották a fizetős autóstopot Romániában

2015. 06. 03. 14:00

Kihirdette Klaus Iohannis román államfő a fizetős autóstopot betiltó törvényt szerdán.

A jogszabály indoklása szerint az utóbbi időben elszaporodott az illegális személyszállítás, amely hátrányosan érinti a taxis cégeket és a személyszállító vállalkozásokat.

Az időközben elfogadott, most kihirdetett törvény szerint büntetni fogják azokat a járművezetőket, akik - az önkormányzatok által kibocsátott - engedély nélkül, pénzért szállítanak árut vagy utasokat. Ezentúl 1000-5000 lej (70-350 ezer forint) közötti bírságot kell fizetnie annak, aki rendszeresen stoposokat vesz fel fizetség ellenében.

Ugyanezzel a bírsággal sújthatók azok az alkalmi "taxisok" is, akik a Romániában is egyre népszerűbb okostelefonos Uber program segítségével szereznek fizetős utasokat, anélkül, hogy taxis-engedéllyel rendelkeznének.

Más európai országoktól eltérően Romániában a felvett autóstopostól többnyire elvárják, hogy fizessen a fuvarért. A viteldíjról sokszor már az utazás elején megegyeznek a felek. Egyébként a fizetség az egészségügyben szokásos "hálapénzhez" hasonló módon cserél gazdát: az utazás végén az utas belátása szerinti hozzájárulást ajánl fel az üzemanyagköltséghez, amelyet a gépkocsivezető vagy elfogad, vagy nem.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Forrás: Autokalauz és MTI | Fotó: Watch-seriesonline)