Jump to content

Két rejtélyes koncepcióval készül a Suzuki

2015. 02. 09. 17:44

Napról napra közelebb vagyunk a Genfi Autószalonhoz, melynek leendő felhozatala szinte teljes egészében ismert. A Suzuki például két koncepcióval készül, melyekről nagyon kevés információt szivárogtattak ki ez idáig.

A világszerte ismert Suzuki autógyártó cég, egyszerre két koncepció-autóval is készül a Genfi Autószalonra. A japán vállalat - mind a mai napig - az egyik legkedveltebb márka az autósok körében, pedig az Amerikai Egyesült Államokba már nem is forgalmazzák járgányaikat.

Elsőként ejtsünk néhány szót az IM-4 koncepcióról, amelyről fent láthatunk egy teaser képet. A körvonalai alapján megállapítható, hogy egy mini 4x4-essel lesz dolgunk. A tervek szerint, az Offroader 2017-től kerülne piacra. A szóvivő hozzátette, hogy az új modell őrizni fogja a Suzuki járgányok sajátos stílusát, de azért az öregedő dizájnt picit felfrissítették.

A másik titokzatos példányunk, az IK-2 koncepcióautó, amely teaser képe lentebb tekinthető meg. A Suzuki itt mindössze annyit árult el, hogy az autó ideálisan kompakt méretű. Feltételezhető, hogy kialakításilag a Swift modellre fog hasonlítani. Kíváncsian várjuk Őket, mindenesetre egyelőre annyi biztos, hogy mind a kettő jármű debütál majd március elején, Genfben.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Suzuki)