Jump to content

Csaknem 57 ezer eladott autó az idén

2014. 11. 20. 12:00

A használt autók eladásával foglalkozó, és Magyarországon is jelen lévő cseh AAA Auto csoport 56 646 darab autót értékesített 2014-ben november közepéig, ezzel már most elérte a 2013-as eladási számokat - közölte a cégcsoport csütörtökön az MTI-vel.

Az AAA Auto az idei évre összesen 63 000 autó értékesítésével számol, és azzal, hogy tartani tudja a tervezett 12,1 százalékos éves növekedést. "Amennyiben sikerül elérnünk ezt a célt, az egy új rekordot jelent a cég számára a válság utáni időszakban" - idézi a közlemény Karolína Topolová-t, a cégcsoport vezérigazgatóját.

Az AAA Auto által eladott autók számának növekedése 2009-hez képest decemberben várhatóan eléri a 71 százalékot, és az utóbbi öt évben értékesített autók száma megközelíti a 300 ezret.

A közlemény szerint a cég alkalmazottainak száma a 2009-es 1099-ről csaknem duplájára, 2100-ra nőtt idén. Az AAA Auto Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban és Magyarországon összesen 35 telephelyet működtet.

A cégcsoport október közepén jelentette be, hogy az Abris Capital Partners, a varsói székhelyű nemzetközi befektetési alap megvette az AAA Auto részvényeinek 95 százalékát. A tranzakció értéke 220 millió euró volt. A cseh versenyhivatal már jóváhagyta az üzletet, de érvénybe lépéséhez még a szlovák, az orosz és az ukrán versenyhivatal jóváhagyására is szükség van.

"Nem számolunk személyi változásokkal, sem az üzleti modell megváltoztatásával" - közölte akkor Karolína Topolová vezérigazgató.

(Forrás: autokalauz.hu és MTI | Fotó: vezess.hu)