Jump to content

Korszakváltás előtt a magyar közlekedésfejlesztés

2014. 11. 18. 18:00

Korszakváltás előtt áll a magyar közlekedésfejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint, a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban fenntartható közlekedési beruházások valósulnak meg.

Tasó László erről kedden beszélt Debrecenben, a városházán tartott sajtótájékoztatóján, megemlítve, hogy ezekre a célokra nettó 1605 milliárd forint áll rendelkezésre. A tervezett fejlesztések közül kiemelte a megyeszékhelyek autóúton történő megközelíthetőségét, a határokig nyúló autópálya-hálózatot, a Liszt Ferenc repülőtér vasúti kapcsolatának megteremtését és a dunai vízi közlekedés fejlesztését.

Hozzátette: a Liszt Ferenc repülőtér bekapcsolása a vasúti hálózatba mintegy 50 milliárd forintba kerül. A tervezett közúti projektek során 600 kilométer új úthálózat épül az országban 1500 milliárd forint forrásból, ebből 1100 milliárdot az autópálya- és gyorsforgalmi útfejlesztésre fordítanak - jegyezte meg.

Tasó László a tervezett hajdú-bihari fejlesztések közül kiemelte Debrecen és Nagyvárad gyorsforgalmi úttal való összekötését, a 4-es főközlekedési út debreceni déli elkerülő szakaszának a megépítését és Magyarország legrosszabb állapotú másodrendű főútja, a 471-es út felújítását.

A térségbeli vasúti pályafelújítás Cegléd és Püspökladány között befejeződik, s megkezdik a Püspökladány Debrecen közötti szakasznak az óránkénti 160 kilométeres haladást lehetővé tevő felújítását is - fűzte hozzá Tasó László.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város legfontosabb tervezett beruházásának az eddig intermodális központként emlegetett főpályaudvar megvalósítását nevezte.

A vasúti, villamos, trolibusz, autóbusz és személygépkocsi közlekedést koordináló főpályaudvar közvetlen összeköttetésben lesz az országban jelenleg egyetlen, vasúti kapcsolattal rendelkező repülőterével, s a 4-es út déli elkerülő szakaszának elkészültével együtt jelentős fejlődésnek indulhat a város déli, repülőtéri iparterülete - ismertette a részleteket a polgármester.

Hozzátette: a főpályaudvarnál a föld alatt vezetik el a 4-es főút nyomvonalát, és a Sámsoni úton is alagúttal szüntetik meg a közúti-vasúti kereszteződést.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke szerint a megye déli térségében tervezett közlekedési infrastrukturális beruházások - az M35-ös, a 4-es, a 48-as utak, a magyar-román határátkelők fejlesztése - alapvetően megváltoztatják az ott élők helyzetét.

A politikus örömét fejezte ki, hogy a szaktárca most először az alulról jövő igények figyelembe vételével dolgozta ki az uniós költségvetési ciklus fejlesztési terveit.

(Forrás: autokalauz.hu és MTI | Fotó:nng.com)