Jump to content

Feszesebb lett a stílusa a Corsanak

2014. 10. 21. 14:00

Az első Corsa modell 32 évvel ezelőtt került fordalomba és azóta rengeteg példány kelt már el belőle. Ez nem is csoda, hiszen kedvező az ára, alacsony a fogyasztása és nem foglal nagy helyet. A 2015-ös generációját rövid időn belül el is kezdik értékesíteni. Nézzük milyen újításokon is esett át a járgány.

2006 óta sok minden változott az autóipar terén, talán ezért is döntött úgy az Opel, hogy nyolc év után feleleveníti és átreformálja a Corsa modelljüket. Az ötödik generációs járgány nagyon sok változáson esett át.

A fényszórói annyiban térnek el a korábbiaktól, hogy az alsó részre került egy kisebb „bevágás” és cizellált LED-es megoldással működik. A trapéz alakú hűtőrács és a rajta elhelyezkedő logó nem sokban tér el elődjétől. A hátsó lámpák szélesen helyezkednek el és a kerekek sárvédői faragottak. Három és ötajtós kivitelezésben lesz majd piacra dobva a Corsa.

Széles motorválasztékot kínál az Opel a vásárlóknak, hiszen három- és négyhengeres, továbbá dízelmotorral is igényelhető a járgány. Európában már az idei év végén is megvásárolható lesz a 2015-ös Opel Corsa.

opel
opel
opel
opel

(Forrás: autokalauz.hu | Fotó: autoblog.com)