Jump to content

Fals adatok a katalógusokon

2014. 09. 29. 10:00

A valaha elért legnagyobb mértékre emelkedett tavaly a különbség a gépjárművek tényleges és a gyártók által megadott üzemanyag fogyasztása között - derül ki az International Council on Clean Transportation (ICCT) kutatóintézet tanulmányából. A közelmúltban még perek is indultak ilyenek miatt.

A járművek átlagosan 38 százalékkal fogyasztottak ténylegesen többet a gyártók által megadott értéknél. A különbség egy évvel korábban még 30 százalék, tíz évvel ezelőtt pedig 10 százalék volt.

Az eltérésnek - függetlenül attól, hogy miből ered - számos hátrányos következménye lehet: az autósok számára például az, hogy évente átlagosan 450 euróval (140 ezer forint) többet kell kiadniuk üzemanyagra, mint arra az autó vásárlásakor számítottak. A társadalom egésze szempontjából pedig azt, hogy több mint a felével lesz alacsonyabb a tényleges szén-dioxid-kibocsátási megtakarítás annál, ami egyébként a gépkocsi típusengedélye alapján elérhető lenne.

Az államigazgatási szempontból a különbség leginkább adóbevétel-kiesést jelent, mivel az országok többségében a járművek üzemben tartásával kapcsolatos adók a típusengedélyben megadott fogyasztási értékeken alapulnak. Hollandiában például a bevételkiesés meghaladhatja az évi 3,4 milliárd eurót is, Németországban pedig - ahol viszonylag alacsony a gépkocsikra kivetett adó - a 240 millió eurót.

Az autógyártóknak pedig egyenként is, de az egész iparágnak is nagy presztízsveszteséget okozhat a megadott és a tényleges fogyasztás között jelentkező ilyen nagymértékű eltérés.

(Forrás: autokalauz.hu és MTI | Fotó: bmw.com)