Jump to content

BMW 125d - Teszt

2014. 10. 17. 10:00

A legkisebb BMW a hozzá elérhető legerősebb dízelmotorral. Ezzel az információval azt gondolom, mindenki bizakodva nézett volna elébe a teszthétnek, melyet együtt tölthet a 125d-vel. Természetesen én is pont így voltam vele, és véleményen szerint nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, bizony nem kellett csalódnom a kis médffregzsákban.

Bár egy prémium kompaktban 218 lóerővel és hátsókerékhajtással az élmény garantált, a tesztet illetően nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen a hamarosan frissítés előtt álló 1-es sorozatról kollégáim már több ízben is színvonalas beszámolóval szolgáltak Önöknek – legyen szó benzines, dízel vagy összkerékhajtású változatról. Ugyanakkor az öngyulladósok csúcsához eddig még nem volt szerencsénk, így vállalva az „embert próbáló” feladatot, beléptem a boldogság kapuján, hogy élményeimet átadhassam olvasóinknak az Autó Pult hasábjain.

Az előbbi önsajnáltató soraim után talán kissé ellentmondásos módon első megállónkat éppen tesztalanyunk külső és belső megjelenésénél kell ejtenünk, ugyanis az eddigi 1-esek igencsak visszafogott konfigurációjával ellentétben – az importőr dicséretére – a 125d egy felettébb látványos összeállításban érkezett meg garázsunkba. Bár az autók vonalait illetően általában igencsak visszafogottan és objektív hangnemben nyilatkozunk, ezúttal be kell vallanom, számomra telitalálatnak bizonyult az Urban Line csomaggal felszerelt – és ezzel együtt fehér díszbetéteket és fehér felniket kapó – tenger-mélykék metál BMW megjelenése.

Azt ugyan már több ízben is megállapítottuk, hogy a jelenlegi 1-es sorozat a szó klasszikus értelmében nem igazán illethető a szép kifejezéssel, ugyanakkor agresszív és egyben elegáns megjelenése – nem is beszélve az orrán található jelvényről – mindenkiből valamiféle elismerést képes kiváltani. Tesztalanyunkkal szemben talán a márkát övező sztereotípiák is kevésbé nyilvánulnak meg, amit nagy valószínűséggel az átlagtól eltérő, elegáns konfigurációnak és kisebb méreteinek köszönhetünk. Mindenesetre kevés olyan emberrel találkoztam a környezetemben, aki ne bólogatott volna elismerően az egyébként 217 ezer forintot kóstáló sötétkék metálfényezéssel, fehér dekorbetétekkel és világos bőrbelsővel megáldott autó láttán – egyedül talán a fehér keréktárcsákat tartották túlzónak páran.

A teszt teljes egészében az autopult.hu oldalán tekinthető meg az alábbi linken: http://autopult.hu/tesztek/elegans-halaloszto-bmw-125d-aut-teszt.html

(Forrás: autopult.hu | Fotó: 1addicts.com)