Jump to content

Pirosnál gyulladt ki a BMW, a sofőr nyomott egy padlógázt – videó

2017. 06. 16. 12:58

Egy motoros sisakkamerája rögzítette, ahogy a BMW alól lángok csapnak ki. Ő szólt a kocsi sofőrjének is, aki előre menekülve padlógázzal próbálta eloltani a lángokat.

Szerencsére még nem voltunk olyan helyzetben, hogy az autó, amiben ülünk, váratlanul lángra kapjon alattunk. Sőt, a legtöbb autós valószínűleg sosem élt még át ilyesmit. Ettől függetlenül reakcióként nagyjából mindenkinél ugyanaz a két dolog jöhet szóba: vagy kiugrik az ember a kocsiból, vagy nyom egy padlógázt, és bízik benne, hátha a menetszél eloltja a lángokat.

Ebben bízott az alábbi videóban látható orosz BMW-s is, a számítása azonba nem jött be. A kocsi aljából kicsapó lángokra a piros lámpánál egy motoros hívta fel a figyelmet, aki követte is az autóst, a sisakkamerája pedig rögzítette, ahogy egy sarokkal arrébb oltják is az autót. Az akció 2:45-nél kezdődik. (Nem mellesleg tegyük hozzá azt is, pont az ilyen autós-motoros utcai gyorsulási verseny szokott tragédiával végződni.)

Végül úgy tűnik, a küldetés sikerrel járt, és még azelőtt sikerült megfékezni a lángokat, hogy komolyabb kár keletkezett volna az autóban. A jelek szerint sérülés sem történt, a kocsira azonban ráfér majd egy alapos átvizsgálás.

(Forrás: hvg.hu / youtube)