Jump to content

Nagy bajban a rendszámhamisító

2020. 06. 08. 14:21

Most vélhetően háromszoros csalásért kell majd felelnie.

 

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség az ellen a helybeli nő ellen, aki úgy közlekedett idén Szegeden a gépkocsijával, hogy arra két, más-más járműre kiállított rendszámtáblát szerelt.

A vádirat szerint a vádlott a kocsijának rendszámtábláit ("egyedi azonosító jeleket") 2019 júniusában egyszer már meghamisította, ami miatt büntetőeljárás indult ellene. Ebben a nyomozásban a rendőrség a meghamisított rendszámokat lefoglalta – írja a szegedma.hu.

Ezután a nő lelopta egy újszegedi ház előtt parkoló kocsi első rendszámtábláját, és aztán azt, valamint egy másik gépkocsira kiállított rendszámot – amelyet ismerősétől kapott – felszerelte a saját kocsijára, és így közlekedett, egészen addig, amíg a rendőrök észre nem vették.

A járási ügyészség három rendbeli egyedi azonosító jellel visszaéléssel vádolja a nőt, és a korábbi eljárását összevonhajták az utóbbi kettővel.

(Forrás: hvg.hu / fotó: pixabay.com)