A Dodge Charger SRT Hellcat egyébként is egy elég meggyőző jármű a maga 700 lóerejével. Az Armormax nevű cég pedig, amely autók páncélozásával foglalkozik, egy valóságos szörnyeteget épített belőle.
Ez a cég egyébként is arról híres, hogy a legszofisztikáltabb páncélzatokat készíti járművek számára – ők csinálták meg az első páncélozott Teslát is –, és ez a mostani művük is tökéletesen alátámasztja hírnevüket. A Hellcat külseje ugyan emlékeztet egy amerikai rendőrautóra, de azért inkább több az eltérés, mint a hasonlóság egy átlag járőrautóval szemben. A defekttűrő abroncsokon futó jármű teljes egészében golyóálló, amelyen még egy nagyon harcias ütközőelem is található.
A jármű B7-es kategóriájú védelmet nyújt a bent ülőknek, ami az európai sztendernek szerint is igen komolynak számít, lényegében a 7.62x51 milliméteres lövedékekkel szemben is védelmet nyújt.
A motortér tartalma volt az egyetlen, amihez nem érezték szükségét hozzányúlni. A 6.2 l-es V8-as motor 700 lóereje úgy tűnik, elegendőnek találtatott.