A T-Cross a T-Roc alá fog megérkezni, így méretek – és persze alapok – tekintetében a Seat Arona testvérének tekinthetjük majd. A T-Cross pontosan 4107 mm hosszú lesz, de ennek ellenére azért tágas utas- és csomagteret ígérnek a gyáriak – például a csúsztatható hátsó üléssornak köszönhetően, melyet a legújabb ízelítőkön is szemügyre vehetünk. A csomagtér mérete alapból 385 liter lesz, de a székeket előre tolva akár 455 literes tér is varázsolható, míg a háttámlákat is ledöntve már 1281 literről beszélhetünk – de az utasoldali ülés támlája is ledönthető lesz.
Már az első rajzok alapján is egyértelmű volt, de a felmatricázott prototípusok tovább erősítik bennünk azt a meggyőződést, hogy szemből a T-Roc és a többi testvér által megkezdett irányvonalat követi majd a kis crossover, így a hűtőráccsal összejátszó fényszórókat és komoly arcot kapunk majd.
Hátul azonban a középen összeérő fényszórók újdonságként jelennek majd meg a Volkswagen kínálatában. Ez azonban nem olyan meglepő húzás a mérnököktől, hiszen most igencsak divatosnak számítanak az ilyen lámpatestek – elég csak az Audira gondolni, de több példát is fel lehetne hozni. Az utastérben szinte biztosan a Polo formái köszönnek majd vissza, így nagy meglepetésre nem számíthatunk belül – de biztosan lesznek majd színes betétek és egyéb jópofa dolgok.
Technológiai téren sem lesz lemaradva a testvérektől a T-Cross: olyan vezetéstámogató és biztonsági rendszerek is bekerülnek majd, mint például a sávtartó vagy az adaptív tempomat. A motorpaletta legnépszerűbb tagja valószínűleg a Volkswagen egyliteres, háromhengeres turbósa lesz, amely jó eséllyel 90 illetve 115 lóerővel lesz elérhető. Könnyen lehet, hogy a nagyobb, 150 lovas 1,5-ös is bekerül majd az autóba, míg dízelfronton az 1,6-os TDI jelenthet alternatívát. Arról egyelőre nem tudni, hogy összkerékhajtás elérhető lesz-e: bár ebben a kategóriában egyáltalán nem jellemző, de a Volkswagen esetében azért van rá némi esély.
Sajnos a Volkswagen konszern is beszállt a sorba, és úgy tűnik, hogy több más autógyártóval együtt bojkottálják a nagyobb autókiállításokat - az újdonságokat inkább egy saját esemény keretén belül mutatják be. Hogy miért? Egyrészt az autószalonok idején minden autógyártó igyekszik nagyot dobni, az így keletkező híráradataban pedig könnyen eltűnik egy-egy újdonság. Másrészt így az autógyártókat külső időpontok befolyásolják, ami nagyobb alkalmazkodást követel. Harmadrészt pedig egy saját eseményre azt hív meg a gyártó, akit akar, így pozitívan befolyásolhatja a modell kezdeti fogadtatását, ami aktívan közrejátszik egy-egy modell sikerességében - igaz, torzítja is a valóságot. Az októberi Párizsi Autószalon helyett így vélhetően máskor, de még az idei évben bemutatkozik a T-Cross.