A LaFerrari a Ferrari eddig készült legerősebb utcai hiperautója, mely fejlett hibrid meghajtásának köszönhetően 2,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig mintegy 350 km/h. Nyílt titok, hogy a mindössze 500 példányban gyártott sportkocsi sokkal inkább versenypályán, mintsem közúton érzi magát jól. Az alábbi videóból mindenesetre az is kiderül, hogy a LaFerrarival hogyan lehet diftelni egy poros gyártelepen.
A LaFerrari 6,3 literes V12-es szívó benzinmotorja kereken 800 lóerős és 700 Nm nyomatékú, amihez hozzájön még a 163 lóerős KERS rendszer villanymotoros ereje. Az ily módon 963 lóerős és 900 Nm-es járgány 7 másodperc alatt abszolválja a 0-200-as sprintet, és alig 15 másodperc alatt megoldja a 0-300-as katapultálást.
A LaFerrari újkori ára mintegy 600 millió forint volt, mostanság azonban már 2-3 milliárd forintért cserélnek gazdát ezek az autók.