Jump to content

8 millió az új Ferrari könyv

2018. 08. 06. 23:02

A Ferrari saját „történelemkönyve” valószínűleg már így is a valaha volt egyik legdrágább új könyv, amit meg lehet vásárolni, de a gyáriak azonban ezen is túl tudtak tenni, méghozzá egy díszdobozzal, ami valódi veterán Ferrari versenyautók alkatrészeit is tartalmazza, és talpakon áll – hogy a szoba igazi dísze lehessen.

Ez pedig valóban igaz rá, hiszen a V12-es motorburkolatot mintázó doboz, és a lábként szolgáló, 60-as évekbeli Ferrari versenyautókról származó kipufogóvégek elképesztően látványossá teszik a különleges tárolót, és akkor magáról a könyvről még nem is beszéltünk, amelyet a vörös bőrkötés mellett egy gyönyörű Ferrari embléma borít. Belül egyébként olyan legendás fotókkal találkozhatunk, amelyeket eddig az olaszok archívumának mélyén rejtegettek, így valóban igazán exkluzív képekkel és történetekkel találkozhatunk az olvasmányban – méghozzá 514 oldalon.

A könyvek első lapját egyébként olyan nagy emberek aláírásai díszítik, mint a múlt héten elhunyt vezérigazgató, Sergio Marchionne, Enzo Ferrari fia, Piero Ferrari vagy éppen a tulajdonosi család és az igazgatótanács tagja, John Elkann – mondanunk sem kell, ez csak még tovább emeli az értékét. A gyönyörű tartóval együtt a könyv ára meghaladja a 8,3 millió forintot, ám akinek ezt nem venné be a szervezete, annak elérhető lesz csak a könyv is, nagyjából 1,66 millió forintért, ám ehhez csak Piero Ferrari aláírása jár, és mindössze 1697 példányban készül el – de a tartalom ugyanaz.

Az első bekezdésben ugyan nem hazudtunk, hiszen újonnan nem sok könyvet lehet drágábban megvenni, ám van egy másik olvasmány, ami még ezen is alaposan túltesz – és láss csodát, azt is a Ferrari adta ki. A 2011-ben megjelent, 40 kilós könyv 852 oldalas volt, és gyémántos, alig 100 példányban létező verziójának újkori árát nem is igazán ismerjük, de 70-80 millióra tették a szakértők. Igaz, az alapverziót már nagyjából egymillióért el lehetett hozni, így az új könyv túltesz ezen.

(Forrás: autopult.hu / fotó: TotalCar)