Jump to content

Opel GT X Experimental koncepció

2018. 08. 02. 11:32

Az Opel egy igazán látványos koncepcióval készül idén, amely megmutatja majd, hogy milyen irányba indul el a PSA hatalomátvétele után a villámos márka. A németek most néhány ízelítővel is készültek nekünk, amelyek között egy videót is találunk, ami végre lerántja a leplet az újdonság nevéről is. Az Opel egyébként azt ígéri, hogy a 2020-as évek közepére az össze modelljük megkapja majd azt a formanyelvet, amit az újdonság vetít előre.

GT X Experimental, ez lett a neve a látványos koncepciónak, amely az Opel nómenklatúrája alapján egy sportos crossover lehet majd – és ezt a megosztott ízelítők is megerősíthetik. Manapság már szinte csak emelt hasmagassággal lehet autót eladni, így nem meglepő, hogy a villámosok is egy ilyen koncepcióval készülnek, ami azonban a gyáriak sportosabb oldalát is bemutatja majd. Egyelőre csak szemből láthatunk néhány részletet az újdonságról, ám már ezek alapján is egy igazán látványos modellt várhatunk.

A fátylat egyébként maga Michael Lohscheller, az Opel vezérigazgatója lebbentette fel, elénk tárva a márka új arcát, amit a szögletes formák uralnak majd. Az Opel Compass (azaz Opel iránytű) fantázianévre hallgató LED-es nappali menetfények még az eddiginél is sarkosabbak lettek, iránytűvé pedig a motorháztető és a lökhárító középső éle egészítheti majd ki az összképet – ami az egyik fotón is látható.

A másik jellegzetes elem a Vizor névre hallgató króm kerettel körbevett elem, amit tulajdonképpen hűtőrácsnak is titulálhatnánk, de magában foglalja a koncepció esetében világító Opel logót, a különböző érzékelőket és az első fényszórókat is – egyébként a bukósisakok plexije ihlette a formáját. Az Opel Compass és a Vizor szinte biztosan visszaköszönnek majd a villámosok újabb generációs modelljein, de teljes egészében csak 2025 környékére bontakozhat majd ki ez az új formanyelv, de addig is valószínűleg megfigyelhető lesz majd egyfajta átmenet. A jövőre érkező új Corsa esetében valószínűleg még nem nagyon lesz jele az átalakulásnak, ám a 2020 környékén érkező új Astra esetében már lehetnek közös pontok.

A GT X Experimentalról egyébként a formákon kívül nem sokat tudni, de a kisvideóban egy pillanatra feltűnő műszerfal alapján – aminek bal oldalán jól láthatóan egy töltöttségi szintet jelző mutató látható – egy elektromos modellel lesz dolgunk, amely közel 500 kilométeres hatótávot mutathat fel. Nagyon kíváncsian várjuk az újdonságot, amely valamikor ősszel mutatkozhat majd be, de addig is biztosan csepegtetnek még némi információt róla a gyáriak.

(Forrás: autopult.hu / fotó: TotalCar)