Jump to content

Biztonságos elektromos – törésteszten járt az új Nissan Leaf (videó)

2018. 04. 30. 11:36

Régen jelentkezett már újdonságokkal az Euro NCAP, és ezúttal is csak egyetlen autót törtek össze. A Nissan Leaf eredményei azonban mindenki számára érdekesek lehetnek, hiszen a második generációs elektromos kompakt jelenleg a piac egyik legmodernebb, és ezzel együtt legélhetőbb villanyautója, amihez persze – az elektromos autók között – a jó ár/érték arány is nagyban hozzájárul. Elöljáróban csak annyit mondanánk el, hogy nem okozott csalódást a japánok modellje.

A Leaf a felnőttek, a gyermekek és a gyalogosok védelmére kifejezetten jó eredményeket ért el, hiszen sorrendben 93, 86 és 71 százalékra értékelték a szervezetnél, ami mindhárom kategóriában jónak mondható. Az Euro NCAP által megosztott, és alább látható videón is megfigyelhető, hogy a bent ülő próbabábuk egyik esetben sem sérültek meg igazán komolyan.

 

A biztonsági asszisztensekre kapott 71 % elsőre nem tűnik soknak, főleg annak fényében, hogy a kisfilmben jól láthatóan minden feladatot megold a Leaf rendszere – így például még a takarásból az autó elé lépő gyalogost is megmenti –, ugyanakkor természetesen egy ilyen értékelés rengeteg szempontot vizsgál. Mindenesetre a viszonylag alacsonynak tűnő pontszám ellenére meggyőzőnek tűnik a japán teljesítménye. A végeredmény természetesen öt csillag lett, így a modern elektromos autóban mindenki biztonságban érezheti magát – persze azért érdemes odafigyelni, hiszen a fizikai törvényeit nem lehet kijátszani.

(Forrás: autopult.hu)