Jump to content

Ennek a nyitott tetős új villanyautónak nincs ki a négy kereke

2018. 01. 14. 16:00

A hagyományos személyautókat követően az extrémebb járgányok is elindulnak a villanyosítás útján. Íme a bizonyíték.

A Vanderhall Motor Works a napokban Las Vegasban megrendezett CES szakkiállítást használta fel arra, hogy fellebbentse a fátylat legfrissebb háromkerekű modelljéről. A keresztségben Edison2 nevet kapott újdonság tulajdonképpen nem más, mint a tavaly debütált Venice benzinmotor helyett villanymotort felvonultató változata.

Az 1,4 literes lökettérforgatú négyhengeres benzinmotor helyét két elektromotor vette át, melyek összteljesítménye 180 lóerő. A 0 fordulatszámtól 325 Nm-es nyomatékot biztosító Edison2 mintegy 4 másodperc alatt gyorsul állóhelyzetből 100-as tempóra, a végsebessége pedig 168 km/h.

Az elsőkerék-hajtású és szuperkönnyű alumíniumvázas jármű egy 30 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorból nyeri az energiát. Az egy feltöltéssel mintegy 320 kilométernyi távolság megtételére képes Edison2 alapára 34 950 dollár (9 millió forint) és az első példányokat még ebben a negyedévben átvehetik a vásárlók.

(Forrás: hvg.hu)