Jump to content

A Morgan új projektje: Plus Four CX-T

2021. 08. 05. 08:38

Látványos kalandjárművel demonstrálja az új generációs platformjában rejlő lehetőségeket a Morgan. A Plus Four CX-T projektben Dakar-specialisták voltak a brit manufaktúra segítségére.

Módosított felfüggesztéssel, megerősített fenéklemez- és utasvédelemmel csábít kalandozásra a Morgan Plus Four CX-T, az új generációs Morgan Plus Four terepjáróvá átalakított változata.

A különleges autó tervezésében és kivitelezésében a Dakar-versenyautók építésében jeleskedő Rally Raid UK szakértői is közreműködtek, ami jól jelzi, hogy nem holmi divatjárműről van szó.

Bár szabadidőjárművet még nem épített a Morgan (és reméljük, nem is fog), a márkától nem áll messze a túraversenyzés: gyártmányaik már 1911-ben sikeresen vettek részt különböző futamokon.

Az új generációs CX padlólemezre épülő Plus Four adja a Plus Four CX-T alapját, és ha tetszik az autó, ne habozz sokáig, hiszen mindössze nyolc darabot építenek, egyenként nettó 170 ezer angol fontért, azaz valamivel több mint 70 millió forintért. Ezért az összegért persze nem tucatárut kap a vevő, a Morgan tervezői teljesen az ügyfél ízléséhez alakítják a furcsa autót.

A Morgan soha nem fektetett nagy hangsúlyt a csomagok szállítására, a Plus Four CX-T esetében azonban kivételt tettek: az ülések mögötti területet például kombinált tárolópanellel töltötték ki, amely egy marmonkannának, két pótkeréknek, valamint ásónak és egyéb fontos felszerelésnek ad otthont. Vízhatlan bőröndök és alumínium szerszámdoboz került ugyanide.

Az autót némileg elcsúfítja, viszont jóval biztonságosabbá teszi az a kívülről felhegesztett váz, amely óv az esetleges borulások esetén, továbbá tetőcsomagtartó felszerelését is lehetővé teszi: kerékpárt, szörfdeszkát vagy tetőboxot is szállíthatunk az autóval.

Az utastérben kiemelhető térképtartó, hőszigetelt hűtőtáska és kibővített elsősegélykészlet kapott helyet, az utasok fölé egyedi fejlesztésű kompozit keménytető borul.

 
 
(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)