Jump to content

Defender V8

2021. 03. 02. 13:24

Az észszerűség csíráját is nélkülöző, épp ezért rendkívül élvezetesnek ígérkező modellváltozattal bővítette a Defender családját a Land Rover. Az 5,0 literes, kompresszoros benzinmotor megdöbbentő dolgokat művel a terepjáróval.

Tévedtünk, amikor azt hittük, a plug-in hibrid hajtáslánc lesz az új Defender széria csúcsmotorja: most bemutatkozott az igazi topmodell, a kompresszoros, nyolchengeres behemóttal szerelt Defender V8. A nyugalom megzavarására alkalmas számok következnek: 525 lóerő, 625 Nm, álló helyzetből 5,2 másodperces gyorsulás 100 km/órára, 240 km/óra végsebesség – és mindehhez norma szerint 14,5 literes átlagfogyasztás.

Ez öngyilkosság volna megfelelő futómű nélkül, de a Land Rover erre is gondolt: lecserélték a lengéscsillapítókat és rugókat, masszívabb kanyarstabilizátorokat építettek be, újrahangolták a kormányművet, és iszonyatos fékeket (20 colos tárcsák!) szereltek be.

Ehhez társul az elektronikus aktív hátsó differenciálmű, amely ráfordítja az ívre az autót, a Terrain Response 2 rendszer pedig külön dinamikus üzemmódot kapott, ami állítólag terepen és aszfalton is precízebb, jobban adagolható teljesítménykifejtést valósít meg.

Csúcsmodellhez csúcsmegjelenés dukál: a kék féknyergek szinte világítanak a full fekete karosszéria előtt (kérhető szürkében és fehérben is az autó), hátul kétszer két kipufogón át árad a gáz és a hang a külvilágba, a keréktárcsák 22 colosak. Az utastérben speciális, betétes bőrülések, Alcantara kormánykerék és krómozott váltófülek teremtenek fenyegetően  elegáns hangulatot, a légzsák fedele bőrözött, és az utas előtt húzódó kapaszkodót is feketére festették.

Nem maradt érintetlenül az infotainment rendszer sem: az eddigi 10 colos képernyő helyett mostantól 11,4 colos is kérhető. A nagyobb érintőpanel ívelt felületén egyszerűsített menürendszeren keresztül férhetünk hozzá a funkciókhoz, például a navigációs rendszerhez, amely megújult, intelligens funkciókkal (pl. csendben marad, ha észleli, hogy szokásos útvonalon haladunk, de közben mégis csak figyeli a forgalmat, és szól, ha torlódás van) segíti az autózást. Ezt a rendszert nem csak a V8-as kapja meg.

 
(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)