Jump to content

Új út épül

2019. 06. 30. 13:01

Végre egy olyan egyesszámú gyorsforgalmi útszakasz épülhet tovább Magyarországon, amely nem a főváros felé halad, azaz nem a jelenlegi sugaras felépítéshez kapcsolódik. Sajnos továbbra is csak a tervezésnél járnak.

Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése – számol be a Magyar Nemzet.  A régóta ígért  mintegy száz kilométer hosszú, kétszer két sávos út kivitelezése a tervek szerint 2023-ban kezdődhet el.

Az európai uniós pályázati értesítő adatai szerint az állami beruházó kihirdette a győztes kivitelezőket az M8-as gyorsforgalmi út középső, Fejér és Bács-Kiskun megyei szakaszára. A pálya Kecskemétet Dunavecsén és Dunaújvároson át köti össze az M7-es autópályával.

A Kecskemét és az M7-es autópálya közötti szakaszt négy cég, az Unitef-83 Zrt., a Főmterv Zrt., az Utiber Kft., valamint a Tura-Terv Kft. tervezheti meg összesen 7,8 milliárd forintért. A mérnökök feladata a kiviteli terveken kívül a környezeti hatástanulmány és tanulmányterv, valamint az engedélyezési tervek készítése is.

Mint a lap bemutatja az utat két nagyobb szakaszra osztották: az M7-es és Dunaújváros közt megvalósuló, mintegy ötven kilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út egy autópálya-csomóponttal, hat egyéb csomóponttal, egy komplex és két egyszerű pihenővel épül meg. A Dunavecse és Kecskemét közti, ugyancsak nagyjából ötven kilométeres szakaszon három csomópontot, egy komplex pihenőt és két egyszerű pihenőt alakítanak ki.

Az M8-as Székesfehérvár alatt éri el majd az M7-es autópályát, ide új csomópont épül. Innen tovább már ma is kétszer két sávos út vezet Veszprémig, és a 8-as út hol egyszer két, hol kétszer két sávos szakaszokkal éri majd el az osztrák határt Szentgotthárd mellett.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)