Jump to content

8,9 milliárd egy autóért

2014. 08. 18. 12:28

Kaliforniában a híres Bonhams aukciós ház a napokban elárverezte minden idők legdrágábban elárverezett autóját. Nem meglepő, hogy épp egy Ferrari 250 GTO volt a rekorder, az olasz csődör ugyanis köztudottan a világ legelismertebb és legkedveltebb gyűjtői darabjai közé tartozik.

Az utoljára elárverezett 250 GTO ráadásul igazán különleges történettel büszkélkedhet, így a szakértők már az aukció kezdete előtt érezték, hogy különösen magas összegekért fog elmenni a Ferrari. A 3851GT alvázszámú autó 1962-ben gördült le a gyártószalagról, a büszke első tulajdonos pedig nem más volt, mint Jo Schlesser autóversenyző.

Még az első évben, vagyis szintén 1962-ben egy nagy baleset részese is volt a Ferrari a Monthléry versenypályán, amelyben Schlesser utasa, Henri Oreiller életét vesztette. Ezt követően nem hagyták elveszni az autót, amit Maranellóban építettek újra a szakértők a 3-literes V12-es motor által hajtott sportkocsit.

1963-ban és 1964-ben szintén versenykörülmények között használták a vörös csődört, amelyet 1965-ben aztán egy milliomos megvásárolt, néhány versenyt futott vele, majd betette saját gyűjteményébe. Az árverezés során a büszke új tulajdonos nem kevesebb, mint 38.115.000 dollárt fizetett az autóért, ami körülbelül 8,9 milliárd forintnak felel meg.

(Forrás: autopult.hu | Fotó: cargurus.com)