Jump to content

Mercedes és az ezüst nyíl korszak

2014. 08. 14. 12:00

80 évvel ezelőtt a Mercedes-Benz beírta magát a történelembe és annak azóta is kilökhetetlen része. Időutazásunk a két világháború közti intervallumra tér vissza, 1934-re. A 30-as évek a Mercedes számára nagyon jelentősek voltak és ebben az időszakban indult el az ezüst nyíl korszak a német autógyár históriájába.

1934. június 3-án a Mercedes-Benz háza táján hatalmas áttörés történt, melynek tárgya az új W 25 Grand Prix versenyautó modell volt, amely megnyerte első versenyét a nemzetközi Eifelrennen-en, a Nürburgring versenypályán. A diadalt Manfred von Brauchitsch hozta el a német autógyárnak és ezzel megalapozta a további sikereket is. Ezt követően érdemelte ki a Mercedes az „ezüst nyíl” elnevezést, amely sebességére és festésére utal.

A saját versenyautó ötlete még 1933-ban fogalmazódott meg az akkori vezetők fejében. Rá egy évre meg is született a W 25, amely 750 kilogrammot nyomott a mérlegen. A mérnökök sokáig gondolkodtak a tökéletes koncepció kidolgozásán és megvalósításán. Végül dűlőre jutottak és elkészült a karcsú formájú járgány, amelyben nyolc hengeres motor dolgozott és azt egyedi kerék felfüggesztés szolgálta ki. Az újszülött négykerekű 260 kW teljesítményre volt képes, amely 300 lovat rángatott elő a versenypályán a motorból már az első szezonban.

Eredetileg Berlinben mutatkozott volna be először a W 25, de a technika ördöge ezt máshogy gondolta és csak rá egy héttel engedte körözni. Eredetileg nem ezüstszínű volt a járgány, azt később kapta külsejéül. Mikor Manfred von Brauchitsch beírta magát a történelembe és a Mercedesét, ennek a festésnek volt köszönhető ez az „ezüst nyíl” jelző, amely félelmet keltett a riválisokban. 80 év elteltével is megmaradt az elismerés az autógyár számára, amely azóta is innovatív tervekkel áll elő a nagyvilág számára, hála kiváló mérnökeinek.

(Forrás: mercedes-benz.com | Fotó: mercedes-benz.com)