Jump to content

Akár 900 ezer forintos büntetés napszemüvegben vezetésért – jogos vagy nem?

2018. 04. 29. 08:26

A briteknél van egy közlekedési szabály, ami bizonyos esetben igen rugalmasan értelmezhető. Ez pedig nagyon sok pénzbe kerülhet a sofőrnek.

A legtöbbször a nyári hónapokban találkozhatunk olyan sofőrökkel, akik napszemüveget hordanak vezetés közben, bár ilyesmi az év bármely szakaszában indokolt lehet. Gondoljunk csak egy téli napsütésre, amikor az út még nedves az olvadó hótól, a nap pedig pont arról süt, amerre épp haladunk. Ilyenkor az autóst szinte elvakíthatja az úttestről visszatükröződő napfény, ami komoly balesetet eredményezhet. Úgy tűnik azonban, nem mindenhol jó ötlet napszemüvegben vezetni.

A téma kapcsán egy igen érdekes gondolatmenetet vett elő a napokban a Metro. A brit közlekedési szabályok között ugyanis van egy pont – egész pontosan a 237-es szabály –, amely kimondja, hogy

a vakító napsütés esetén a sofőröknek lassítaniuk kell vagy – szükség esetén – le kell húzódniuk és meg kell állniuk, ellenkező esetben gondatlan vezetésért büntethetik meg őket.

A lap szerint mindez azt is jelentheti, hogy napszemüvegben vezetni illegális lehet, hiszen a közlekedési szabály ebből a szempontból egyértelműen fogalmaz, nincs benne olyan kitétel, amely arra vonatkozna, hogy "napszemüveg viselése esetén nem kell lehúzódni vagy megállni". Gondatlan vezetésért egyébként 100 fontot (kb. 36 ezer forint) kell fizetni büntetésként, de ha valaki bíróságra viszi az ügyet és veszít, 2500 font (kb. 900 ezer forint) lehet a büntetés. Emellett természetesen büntetőpontokat is kap a jogosítványára.

Persze erre mondhatja az ember, hogy akkor egy olyan erős napszemüveget vesz fel, ami biztosan megszűri a fényt, a Metro szerint azonban ez sem feltétlenül jó ötlet. A briteknél négyféle kategóriába sorolják a napszemüvegeket az alapján, hogy mennyi fényt szűrnek ki.

A legerősebb, 4-es kategóriába tartozók a fény alig 3-8 százalékát engedik át, ezért a gyártók a tájékoztatóban fel is hívják a figyelmet, hogy ezt kifejezetten nem ajánlják vezetéshez.

A brit közlekedési minisztérium szóvivője ugyanakkor a Metrónak azt mondta, nincs tudomásuk olyan napszemüvegről, amelynek viselése illegális lenne vezetés közben. Azt viszont leszögezte: a sofőröknek látniuk kell az utat és a forgalmat, ebben pedig nem gátolhatja őket a napszemüveg viselése.

 

 

(Forrás: hvg.hu)