Jump to content

Verstappené a legjobb köridő a pénteki első szabadedzésen

2022. 07. 11. 12:03

A világbajnoki címvédő és az összetettben éllovas Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője futotta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki első szabadedzésén, a spielbergi Red Bull Ringen.

A 24 éves pilóta mögött a monacói Charles Leclerc zárt másodikként a Ferrarival, a brit George Russell pedig harmadikként a Mercedesszel.

Éjszaka nagyobb mennyiségű eső hullott a pályára, de a víz a Forma-3-asok kora délelőtti szabadedzésén felszáradt, később a Forma-2-esek már száraz aszfalton gyakorolhattak. Az F1-esek edzéséből 40 perc volt hátra, amikor Lando Norris (McLaren) kénytelen volt hirtelen félreállni, mert füstölni kezdett az autója az ülés környékén. A tréninget emiatt piros zászlóval félbeszakították, de az órát nem állították meg, így amikor folytatódott a körözés, már csak 33 és fél percük maradt a versenyzőknek a gyakorlásra. Nem sokkal később újabb piros zászlós megszakítás következett, törmelék került ugyanis a pályára, és a takarítás idejére beszüntették az edzést, amely néhány perc után folytatódhatott.

A leggyorsabb köridőért végig Verstappen és Leclerc volt harcban egymással, igaz, az egyórás tréning végéhez közeledve a Mercedes versenyzői jobban megközelítették a holland pilóta idejét, Russell viszont így is négy-, csapattársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton pedig több mint hattized másodperccel volt lassabb a Red Bull sztárjánál. Közéjük az utolsó pillanatokban befért még Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez, aki valamivel több mint fél másodperccel maradt el Verstappen idejétől.

A Forma-1-es pályafutása 100. versenyére készülő Esteban Ocon (Alpine) a 12. köridőt érte el, míg a múlt vasárnap pályafutása első F1-es diadalát Silverstone-ban arató Carlos Sainz Jr. (Ferrari) csupán hetedik lett.
Az idei szezonban az Osztrák Nagydíj hétvégéje sprintfutamos forduló, így a péntek (ma) délutáni időmérő edzésen alakul ki a szombat 16.30-kor kezdődő, 100 kilométeres sprintverseny rajtsorrendje. A rövid viadal végeredménye határozza majd meg a rajtrácson elfoglalható helyeket a vasárnap délutáni, 71 körös Osztrák Nagydíjra.

Eredmények, 1. szabadedzés (élcsoport):
--------------------------------------
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:06.302 perc
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:06.557
3. George Russell (brit, Mercedes) 1:06.702
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:06.839
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:06.909
6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:06.965

A további program:
-----------------
időmérő edzés 17.00
szombat:
2. szabadedzés 12.30
sprintfutam 16.30
vasárnap:
futam 15.00

(Forrás: autokalauz.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)