Jump to content

Egy kis érdekesség Sergio Perez-ről

2021. 03. 15. 11:28

A Racing Point technikai igazgatója szerint Sergio Perez a mezőny egyik legjobbja, ha a gumikezelésről és a visszajelzésekről van szó.

A mexikói Sergio Perez 2011-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Saubernél, és azonnal felhívta magára a figyelmet azzal, hogy egykiállásos stratégiával a 7. helyen ért célba – később egy műszaki szabálytalanság miatt a csapat mindkét versenyzőjét kizárták, de ez nem vont le semmit a debütáló versenyszereplés értékéből.

Perez az azóta eltelt években a középmezőny egyik ászává vált, számos erénye közül legfőbb erősségének a gumikezelése számít, csapata, a Racing Point technikai igazgatója szerint egyenesen a mezőny egyik legjobbja ebben.

„Borzasztóan alulértékelt. Szerintem most jár a karrierje csúcsán, semmi sem hozza zavarba” – mondta Andy Green, a Forma-1 hivatalos podcastje, a Beyond the Grid legfrissebb epizódjában a mexikói veteránról.

„Mindig is nagyszerű visszajelzéseket adott, szerintem az egyik legjobb, ami az autó vezetését és a visszajelzéseket illeti, csodás a mentális kapacitása. A gumikezelésben a top3-ban van a mezőnyben, Egyszerűen érzi, hogyan viselkedik a gumi a kanyarban, mit kíván, mit tud kihozni belőle. Gázadásnál, kanyarkijáratnál kivételesen képes kezelni a gázt, szinte beépített kipörgésgátlója van” – méltatta a szakember.

Perez az időmérőkön nem teljesít olyan kiemelkedően – azért ott sem rossz –, mint a versenyeken, Green szerint ennek is megvan a magyarázata.

„Ő is tudja, hogy a szombat délután, a kvalifikáció a gyengébb oldala. Én úgy gondolom, hogy ez abból fakad, hogy jobban szereti vasárnapra, a futamra beállítani az autót, és néha ez nem ugyanaz a beállítás, mint amivel szombaton a leggyorsabbnak lehet lenni.”

„De ő ragaszkodik ehhez, azt mondja, így akarom, és újra és újra igaza is lesz. Időnként túlzásba esik, és akkor egy gyenge szombatot egy gyenge vasárnap is követ, de nagyon ritka ez.”

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)