Jump to content

Újítás a DMT-ben

2021. 02. 17. 08:50

Beköszönt a turbófeltöltő a Német Túraautó Bajnokság mezőnyébe is, mely rengeteg lóerőt hoz ugyan, de szerényebb hangi élményt.

A Mercedes diadallal búcsúzott a Német Túraautó Bajnokság – ismertebb nevén DTM – 2018-as szenzonja után, de a többi csapat egy percet sem pihen, gőzerővel készülődnek a 2019-es szezonra. Mégpedig hatalmas újításokkal, amiknek a rajongók nem feltétlenül fognak örülni. Ahogyan más sorozatokban és persze a szériaautóknál, úgy a versenypályákon is átveszik a szívmelengető hangorkánnal száguldó sokhengeres szívómotorok helyét a kisebb, turbós erőforrások. A DTM-et is utolérte a változás szele, így a korábbi V8-asok helyett 2 literes, négyhengeres turbómotor kerül az autókba.

A BMW pilótája, 2012 bajnoka, Bruno Spengler természetesen lelkesen nyilatkozott az új fejlesztésekről. Állítása szerint persze jobb vezetni az autót és a nagyobb teljesítmény érződik a gépen, továbbá magasabb lett a végsebessége is az autóknak így. Izgalmas változások elé néz tehát a sorozat technikailag, hiszen nemcsak új alapokra helyezik az autókat, de beszáll az Aston Martin is a versenybe.

Az autókról egyelőre nem árultak el pontos adatokat, de a feltételezések szerint 620 lóerő körüli teljesítmény várható, valamint 300 km/óra feletti végsebesség. Ez komolyabb fékeket, hűtést és aerodinamikai változtatásokat hoz magával. Két közös verseny várható Super GT sorozattal.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)