Jump to content

24. Mikulás Rally

2020. 12. 05. 09:13

Zárt kapuk mögött, de a pályán dőlhet el a Rally1-bajnokság, méghozzá a hétvégi, 24. Mikulás Rallyval. Még négy páros esélyes a bajnoki címre a különleges futam előtt, amely először szerepel tétversenyként a versenynaptárban, így rögtön bajnoki döntővé avanzsált a Veszprém központú futam.

Hadik András és Kertész Krisztián vannak a „legkényelmesebb” helyzetben, hisz 103 ponttal vezetik a bajnokságot. Mögöttük holtversenyben következnek a Turán Frigyes – Bagaméri László és a Vincze Ferenc – Bacigal Igor kettősök 92-92 ponttal, míg a negyedik a Velenczei Ádám – Szőke Tamás duó 91 ponttal. Mind a négy egység nyert már idén 1-1 futamot és mindenki neve mellett szerepel egy mínuszolt verseny is.

Itt kell gyorsan megjegyeznünk, hogy a futamgyőzelemért 30, a második helyért 24, a harmadikért 21, míg a negyedikért 19 pont jár. Innentől egészen a 11. pozícióig kettesével csökken a megszerezhető egységek száma, majd onnan egyesével, azaz a 11. hely még 5 pontot ér, majd a 12. négy, a 13. kettő, a 15. pedig egy pontot jelent az itt célba érkezőnek. Plusz ott van még az utolsó, “erőgyorsasági”, ahol az első 5, míg az ötödik egy ponttal gazdagodik a futam végén. Nos, a rövid ismertető után a kedves olvasó már tisztában lehet vele, hogy miért nem állítunk fel különböző szcenáriókat és kezdünk bősz számlálgatásba. Helyette összeszedünk pár érdekes tényt, ami, ki tudja, talán befolyással lehet a futam végeredményére.

Elsőként a fent felsorolt párosok tagjai közül veszprémi murvákon egyedül Szőke Tamásnak van futamgyőzelme tétversenyről. A kétszeres bajnok navigátor 2017-ben diadalmaskodott itt, akkor még Ranga Péter oldalán. Ugyan jelen esetben a Mikulás Rallyról beszélünk, de nem megkerülhető a tény, hogy a nyári Veszprém Rallyk is ezeken a pályákon zajlanak, így az esélylatolgatás tekintetében biztos fokmérőt jelentenek azok a versenyek is. Tehát ha a nagytestvért nézzük, még egyik pilóta sem nyert Veszprémben.

A legeredményesebb sofőr Turán Frigyes, aki 2018-ban és 2015-ben második, míg 2014-ben harmadik volt a királynék városában. Hadik András mérlege mindössze egy ezüst az eddigi 17 részvételből – mielőtt valaki előjön a 2009-es, WRC-s kontra hagyományos bajnoksággal, az N csoportos eredményeket most nem vettük figyelembe -, míg Vincze Ferenc egy bronzzal rendelkezik még 2017-ből. Velenczei Ádámnak pedig két ötödik hely a legjobbja tavalyról és 2016-ból.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pexels.com)