Jump to content

Michelisz gyári Hondát tesztelt

2014. 11. 30. 16:00

Michelisz Norbert, a Túraautó-vb (WTCC) idei szezonjának legjobb Honda-pilótája a héten Spanyolországban tesztelt a japán márka gyári csapatának kötelékében. A pontvadászatot a 4. pozícióban záró versenyző elégedett a lehetőséggel és a tapasztalatokkal, ugyanakkor hangsúlyozza: a jövőjéről még mindig nem született döntés.

Hivatalos blogján a magyar pilóta arról számolt, hogy a WTCC-évadot lezáró makaói hétvégén tudta meg, hogy az olasz JAS Motorsport által működtetett gyári Honda-alakulat bevonja a tesztprogramjába. A versenyző szerint az, hogy autóba ülhetett a Motorlabnd Aragon versenypályán, elsősorban az idei szereplésének volt köszönhető, „Tudom, most sokan kombinálnak, hogy mit is jelenthet az, hogy a gyári csapattal teszteltem, de szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy még semmilyen döntés sem született a jövőmmel kapcsolatban” – írta Michelisz, akiről köztudott, hogy tárgyalásokat folytat a gyári Honda-különítménnyel.

A Zengő Motorsport pilótája 80 kört, összesen 400 kilométer autózott: „Ennyit korábban soha egyetlen teszten sem mentem egy nap leforgása alatt. Jól éreztem magam az autóban, voltak újítások a karosszérián és a motorban. Csak nekem volt új a felfüggesztés is, hiszen a két gyári versenyző a szezon végén már használta az új lengéscsillapítókat, amiket mi azért nem próbáltunk ki, mert nem akartunk kockáztatni finomhangolás nélkül. Most, hogy volt lehetőségem a két verziót közvetlenül egymás után kipróbálni, azt mondom, talán hibát követtünk el. Az új felfüggesztés kézzelfogható javulást hozott időeredményekben is.”

Michelisz a gyakorláson kénytelen volt nélkülözni állandó versenymérnökét, Bári Gergőt, de a blogposztban leszögezte, hogy reményei szerint a későbbi teszteken – „ha a jövőben is kapok ilyen lehetőséget” – a magyar szakemberrel is dolgozhat. „A szerelőgárda Monteiro és Tarquini teamjéből állt össze, a mérnökcsapat viszont egy a versenyhétvégéktől független alakulat volt.

Ők irányítják a tesztprogramot, és az autó fejlesztéséért felelnek, lényegében csak az ilyen teszteken vannak jelen, a futamokon nem” – írta a pilóta, aki rámutatott: a Civic WTCC fejlesztési munkálatainak oroszlánrészét a pilótakeret legrutinosabb tagjára, Gabriele Tarquinire bízza a Honda, így az olasz veterán két napon át körözött az autóval, míg a másik gyári pilóta, Tiago Monteiro ezúttal csak jelen volt a gyakorláson, de nem ült volán mögé.

(Forrás: HVG | Fotó: Sport365.hu)